Segíts a felmérésben!

Hány könyvet olvasol egy évben?

Jelöld be a megfelelő rubrikát a jobb oldalon lévő szavazásban.

Köszönöm!

Kodály Zoltán ma lenne 126 éves. Ezek a képek a családi albumból kerültek ide. Testvéremet még tanította.
"Visszanézni megtett útra, akár hegyek közt, akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami előttem volt"

Örvendjen az egész világ!

A retrofm.hu oldal Karácsonyi Rádió - A karácsonyi hangulat adó rádiója jóval több magyar karácsonyi dalt sugároz, karácsonyig kiteszem jobb oldalsávba:

Egyik kedvenc könyvem. Karácsonyi ajándéknak íme néhány - általam válogatott - részlet belőle.

    "Szüntelenül Tereza lebeg a szemem előtt, amint ül a fatönkön, simogatja Karenin fejét. és az emberiség kudarcán töpreng. S nyomban egy másik jelenetet látok: torinói szállodájából kilép Nietzsche. Egy lovat lát az utcán, melyet ostorral ver a kocsis. Nietzsche a lóhoz megy, és a szeme láttára átöleli a nyakát, és zokog.

    Ez 1889-ben történt, s ekkor Nietzsche már szinte eltávolodott az emberektől. Más szavakkal: éppen ebben az időben tört ki rajta az elmebaj. Azt hiszem azonban, hogy gesztusának éppen ezért van nagy horderejű jelentősége. Nietzsche bocsánatot kér a lótól Descartes-ért. Őrültsége (azaz elszakadása az emberektől) akkor kezdődik, amikor a lovat siratja.

    És ez az a Nietzsche, akit szeretek, mint ahogy szeretem Terezát is, akinek a térdén a halálosan beteg kutya feje nyugszik. Egymás mellett látom őket: mindketten lelépnek az útról, melyen az emberiség, "a természet ura és birtokosa" menetel

„Csak 1980-ban olvashattuk a Sunday Times-ban, hogyan halt meg Sztálin fia, Jakov. Mint fogoly, a második világháború alatt angol tisztekkel volt összezárva egy német táborban. Közös illemhelyük volt. Sztálin fia mindig piszkosan hagyta a vécét. Az angoloknak nem tetszett, hogy a szartól maszatos vécét nézzék, még ha ez a szar az akkori világ leghatalmasabb emberének fiától származott is. Figyelmeztették Jakovot. Jakov megsértődött. Az angolok újra és újra figyelmeztették őt, kényszerítették, hogy pucolja meg a vécét. Jakov felháborodott, veszekedett és dulakodott velük. Végül kihallgatást követelt a tábor parancsnokától. Csakhogy a felfuvalkodott német visszautasította, hogy szarról diskuráljon. Sztálin fia nem tudta elviselni a megaláztatást. Iszonyú orosz átkokat szórva nekifutott a tábort körülfogó, árammal töltött drótkerítésnek. Rázuhant. Teste, mely már sohasem szennyezi az angolok vécéjét, ott maradt lógva a dróton.”

„Sztálin fia a szarért adta oda életét. A szarért elszenvedett halál azonban nem értelmetlen halál. A németek, akik azért áldozták föl életüket, hogy kiterjesszék birodalmukat keletre, az oroszok, akik azért haltak meg, hogy hazájuk hatalma tovább terjedjen nyugatra, nos igen, ők ostobaságért áldozták életüket, és haláluk híján van az értelemnek és az általános érvénynek. Ezzel szemben Sztálin fiának halála a háború általános esztelensége közepette az egyetlen metafizikai halál volt.” 

"Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit(szeretetet), ahelyett hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével."

"Soha nem ítélhetjük meg mások életét. Mindenki csak a maga fájdalmait és lemondásait ismeri. Lehet, hogy úgy érzed, jó úton jársz, de soha ne gondold, hogy ez az egyetlen helyes út."

„Van a világűrben egy bolygó, melyen minden ember másodszor is megszületik. Közben teljes tudatában van a Földön eltöltött életének, az összes, ott szerzett tapasztalatának.
És van talán egy másik bolygó, ahol mindannyian harmadszor születünk meg, két előző életünk tapasztalatával.
És lehet, hogy vannak még további és további bolygók, ahol az emberiség mindig egy fokkal (egy élettel) érettebben születik.
Ez az örök visszatérés Tomáš-féle változata.
Persze mi itt a Földön (az első számú bolygón, a tapasztalatlanság bolygóján) csak ködösen találgathatjuk, mi történne az emberrel a többi bolygókon. Bölcsebb lenne? Képes-e egyáltalán az érettségre? Szert tehet rá az ismétléssel?
Csak ennek az utópiának a távlatában használhatnánk teljes joggal a pesszimizmus és az optimizmus fogalmát: optimista az, aki úgy véli, hogy az ötös számú bolygón az emberiség történelme már nem lesz olyan véres. Pesszimista az, aki nem így gondolja.”

„Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik.”

 Nógrádi Gábor és fia, Nógrádi Gergely új vállalkozásba fogott, megjelenteti a Klasszikusok újramesélve sorozatot. Nógrádi Gergely a klasszikus nyelvezetű, irodalomtörténeti értékű regényekből modernizált, egyszerűsített nyelvezetű, rövidített regényt varázsolt, Nógrádi Gábor pedig a szerkesztői feladatot vállalta. Eddig három magyar nagy regény jelent meg Nógrádi Gergely újramesélésében:

• Jókai Mór: Kőszívű ember fiai  - részlet az átiratból - részlet az eredetiből
• Gárdonyi Géza: Egri csillagok - részlet az átiratból - részlet az eredetiből
• Jókai Mór: Az arany ember - részlet az átiratból - részlet az eredetiből

Olvassátok el a részleteket és várom a véleményeteket a tapasztaltakról. Kinek melyik tetszett jobban? Az eredeti vagy az átirat?

Még lehet rajta változtatni, de nagyjából ilyen lesz. Hogy tetszik?

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az ún. Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek. Ebből a jövő évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.

A lucázás a köszöntő szokások közé tartozik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Dünnyögve előadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg aszalt szilvával köszönte meg. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számbavették a háztartás és a gazdaság dolgait.

(Bárdosi Németh János: Lucázás)
Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha lucáztak volna. A szólást magyarázza, hogy a lucázók fát vagy szalmát hoztak magukkal, amit szétterítettek és ráültek.

A legnevezetesebb népi szokás az ún. Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja, állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is ismerték. Ezt az ötszög-alakot boszorkányszögnek hívták. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenye-fenyő-, cser- és rózsafából.

Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott állt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie. Azt tartották, aki az éjféli mise alatt ráül a Luca-székre, meglátja a boszorkányokat. Így szól erről Hárs Ernő verse:

 

Forrás: