Rab Zsuzsa: Vízimalmok

Kelepeltek, doromboltak -
elnémultak, beomoltak.
A molnárok földbe dőltek,
sárga agyagot őrölnek.

Áll a malom, él a malom
roskatagon, hallgatagon.
Locsognak a rakoncátlan
fűzgallyak a Tapolcában.

Minek él az ilyen öreg?
Csak nyikorog, csak nyekereg.
Pocsolya a malomárok,
korhadt fogak a lapátok.

Szemétdomb a döngölt udvar,
házereszig ér a dudva.
Áll a malom, él a malom,
roskatagon, hallgatagon.

Hogyha jár arra valaki,
marok búzát vigyen neki.
Szórja bele garatjába,
szórja bele utoljára,

kegyeletből, irgalomból -
tán még egyszer földorombol.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.