50 éve (1958) végezték ki Nagy Imrét és társait.
Nagyékat az 56-os forradalomban való részvételükért ítélték halálra. A többi kivégzett: Gimes Miklós, Maléter Pál és az időközben elhunyt Losonczy Géza.
Nagy Imre a forradalom bukásakor a jugoszláv követségen kért és kapott menedéket. Szállítása közben azonban elrabolták és a romániai Snagovba deportálták. 1957 áprilisában hozták haza, ám továbbra sem vallott kihallgatói akarata szerint. 1958. június 9-15. között zajlott koncepciós pere, amely során halálra ítélték, amit másnap végre hajtottak.
1989-ben exhumálták és az évfordulón ünnepélyes keretek között újratemették. Ismert, hogy a Legfelsőbb Bíróság július 6-n rehabilitálta hivatalosan, azon a napon, amikor Kádár János meghalt.
Gimes Nagy egyik legradikálisabb követője volt, aki a forradalom bukása után is sztrájkokat szervezet, illegális újságot és pártot alapított. 1956. december 5-n tartóztatták le.
Maléter vezette a forradalom ellen a katonákat, hogy rendet tegyenek, de ő ehelyett átállt. November 3-n honvédelmi miniszterként egy küldöttség élén a tököli szovjet főparancsnokságra ment, ahol letartóztatták.
Losonczy a Petőfi-kör egyik alapítója, az MDP Központi Vezetőségének ellenzéki tagja, a forradalmi kormány államminisztere. November 4-n a jugoszláv követségre menekült, ám Naggyal együtt rabolták el és vitték Snagovba. Budapesten éhségsztrájkba kezdett, majd tisztázatlan körülmények között elhunyt.