Vágóhídon átvészelni egy bombázást? Ilyen furcsa dolgokat csak a való élet produkálhat.
Ebben a regényben Vonnegut saját háborús élményeit dolgozza fel. Sebesülése után ugyanis hadifogságba esett, majd valóban Drezdában az ötös számú vágóhídon vészelte át a város bombázását.
Milyen lehet, amikor egy érzékeny művészember katonaként szolgál? Gondolom ilyen. Nem is egyes szám első személyben ír. Ez az írói eszköz jelzi, hogy nem tud (vagy nem akar) annyira azonosulni a vele történtekkel, hogy a saját szemszögéből mesélje el az eseményeket, és jelzi, hogy olyan, mintha az egész nem is vele történt volna.
Elhatárolódik tehát az eseményektől, és csak nagyon ritkán, leginkább a regény végén közli egy-egy megnyilvánulásról, hogy az bizony ő volt. Nem hajlandó elfogadni még húsz év távlatából sem, hogy ilyesmik valóban megtörténhettek.

Ebben a regényben találkozhatunk az Írón kívül több ismert hősével is. Kligore Trout-tal, valamint a tralfamadori civilizációval. Az első fejezetből megtudhatjuk milyen izzadások árán születhetett meg a regény. Nem lehetett egyszerű, hiszen saját bevallása szerint Vonnegut szinte semmi különösebbre nem emlékezett leszámítva azt, hogy egy háború a maga valójában eléggé különös dolognak számít.

Az a jó Vonnegutban, hogy minden könyve vérbeli Vonnegut mű. Nyilván ez a nagyok sajátja. A mindent átitató, néha melankóliába hajló irónia. Hogy nevetsz és sírsz is rajta egyszerre. Bármi, ami megjelenik, akár csak említés szintjén is, egyszerre fekete és fehér is.
Annak ellenére, hogy meglehetősen határozott állásfoglalások vannak a regényben és tudjuk, hogy az író mit is gondolt (jó, én legalábbis tudni vélem), valahogy nem ad befejezettség érzést semmi. Semmi sem lezárt és végleges. Nem változnak a dolgok folyamatosan, hanem ott van bennük a változás lehetősége.
Ez egy kicsit idegesítő, mert az író nem azt mondja, hogy ez vagy amaz másképp így történne, hanem azt mondja, hogy másképp is történhetne, de hogy hogyan, azt találd ki magad. Ilyenformán felettébb elgondolkodtató könyvvel van dolgunk. De ez nem is baj, hiszen szeretünk gondolkodni, meg ilyen könyveket olvasni. Remélhetőleg

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.